A magzat hasában kialakult daganatot a terhesség 30 hetében fedezték fel a harkovi orvosok. A vizsgálatok során megállapították, hogy az nem más, mint egy másik, elhalt magzat, amely daganatként épült be a születendő gyermek szervezetébe. A terhességi szakasz ennek ellenére zavartalan volt, de az újszülötten, amint lehetett, életmentő műtétet kellett végrehajtani - számolt be a boon.hu.
- A daganat az újszülött hasüregében helyezkedett el, és csaknem teljesen kitöltötte a kismedence és a rekeszizom közötti teret - nyilatkozta a műtétet vezető Jurij Pascsenko, a harkovi kórház vezető sebész-főorvosa. - Mivel erősen nyomta mind a lépet, mind a májat és a veséket, a kisfiú élete komolyan veszélyben forgott.
A műtét két órát vett igénybe. Mivel ehhez hasonló esetre még nem volt példa az ukrajnai egészségügyben, a műtétet végző orvosoknak valóságos bravúrt kellett produkálniuk. Az operáció végül is teljes sikerhez vezetett, és a kis Gyima ma már jól érzi magát. A több hetes intenzív kezelését követően a megszületése óta az anya csak most vehette először karjaiba a kisfiát.
(boon.hu)