hí­rek, információk – aktualitások

Elhamvasztották megelőzve a hatósági boncolást

2010.07.30., 09:54
A pécsi klinika több pontban megsértette az egészségügyi törvényt, leginkább azzal, hogy nem kértek hatósági boncolást, ami rendkívüli halálesetkor kötelező lett volna.

A család jogi képviselője még nem kapott az egyetem boncolási jegyzőkönyvéből, ezért nem világos, hogy Scheffer Péter miben halt meg. Igazságügyi boncolásra már nincs lehetőség, ugyanis a holttestet elhamvasztották, ami azt is jelentheti, hogy sosem derül ki az igazság. Ezzel törvényt sértettek, és egyben megakadályozták, hogy a hatósági boncolás feltárja a valódi halál okot. Az egészségügyi törvény szerint, ha a halál az egészségügyi ellátás során következett be, és az egészségügyi dolgozó foglalkozási szabályszegésének gyanúja merül föl, akkor rendkívüli halálesetről van szó, és ezért hatósági eljárást kell lefolytatni, így az elhunyt hatósági boncolását kell elrendelni - számolt be a pecsinapilap.hu.


 (forrás: pecsinapilap.hu)


Az orvos további jogszabályt is megsértett azzal, hogy nem rendkívüli halálesetként kezelte az ügyet, ugyanis ebben az esetben értesíteni kellett volna azonnal a hatóságot és intézkedni, hogy a holttest és környezete a hatósági boncolásig érintetlenül maradjon. Arra majd csak egy nyomozás adhat választ, hogy mindezek véletlenül vagy szándékosan lettek elmulasztva. - A kórház megsértette az elvárható gondosságot, ezért elsőként megegyezésre törekszünk - mondta a Pécsi Napilapnak a család jogi képviselője Ábrahám László, aki szerint a klinika nem tartotta be az egészségügyi törvényt, vagyis azt, hogy „minden beteget az ellátásban résztvevőktől elvárható legnagyobb gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni.”

- Biztos vagyok benne, hogy műhiba történt, és ezt most nem fogja megúszni a kórház. Úgy gondolom, hogy eljött az ideje annak, hogy a magyar egészségügyben és az orvosok hozzáállásán változás következzen be - mondta a Scheffer Ferenc édesapa, aki nem akar anyagi kártérítést, mindössze a felelősöket felkutatni és megbüntetni. Hogy pontosan mi történhetett, az csak az édesapa elmondásából derül ki. A fiatalember múlt vasárnap lett rosszul: fájt a hasa, hányt, hasmenése volt. Másnap bevitték a pécsi 400 ágyas klinikára. Ott megvizsgálták, infúziót kapott, vért vettek tőle és ultrahangos vizsgálatot is végeztek. Gyomorfertőzésre gyanakodtak. A fiút hazaküldték azzal, hogy leleteivel másnap jelentkezzen háziorvosánál. A fiatalember, miután hazaküldték, jobban lett, ezért nem ment el háziorvosához, csütörtökre azonban rosszabbodott az állapota. Újra kórházba vitték, és megállapították, hogy kilyukadt a vakbele. Megműtötték, de addigra úgynevezett szepszis lépett fel nála, és a szövődményekbe július 17-én délben belehalt.

 
 (forrás: pecsinapilap.hu)


Úgy tudni, a klinika elismeri, hogy nem volt szakorvosi képesítése annak az orvosnak, aki megvizsgálta, majd hazaküldte a rendelésről az állítólag vakbélgyulladásban elhunyt fiatalembert. A klinika szerint, amikor a fiú másodszor is jelentkezett a rendelésen már kilyukadt a vakbele, megműtötték, de a szövődmények miatt nem tudták megmenteni. A kórház vizsgálatot indított, ha valóban mulasztottak, el fogják ismerni a felelősségüket. A klinika főigazgatója Kollár Lajos szerint az egyetemnek nem célja és nem érdeke, hogy eltussolják az ügyet. Alapos és korrekt vizsgálatot fognak végezni. A korrekt és független vizsgálat akadálya mindössze az, hogy a fiatalembert már el is hamvasztották, így már csak az egyetemi korbonctan által leírtakra lehet hagyatkozni - írta a hírportál.

(pecsinapilap.hu)

Kapcsolódó cikkek

Értékelések átlaga: 5.0  | Osztályozzon Ön is: 
         
Hozzászólás a cikkhez   Összes hozzászólás: 0
Keresett szöveg
Keresés a következőben