Memória, zavar? - Leendő nőgyógyászok társasága - Avagy miért nem akartam nőgyógyász lenni

Aki mégis megteszi csak szigorúan saját felelősségére. A problémás kifejezések, mind történelmileg pontosan úgy hangzottak el, ahogy leírtam.

Saját szakmai múltamhoz tartozik ez a történet, bár az ilyenektől általában tartózkodom. Anekdotiológia-etikai kérdés, hogy szabad-e ezekkel a belterjes információkkal visszaélnem? További kérdés a téma kényes mivolta. Ezekben eltérőek a tudományos álláspontok és nem is áll megfelelő mélységű szakirodalom rendelkezésre. De egye fene! Midőn ezt írom épp nyár van, a napsütés, a monokinis csajok és a sikamlós témák ideje. Jöhet!

Mint a lélektudományokban is értelemszerűen nagy tapasztalattal rendelkező anekdotiológus és nótaterapeuta megállapítottam; legyen bármely történelmi korszak, bármely életkor, a férfiember fő motivációja az ún. punciéhség.

Persze történetünk szempontjából ez alatt most nem a kamaszoknak a mindennapi betevő megszerzéséért folytatott heves küzdelmét, nem is a felnőtt pacákok ínyenc válogatását értem, hanem 8-10 éves kölyökkorom kissrácos okoskodásait, spekulációit. Ne felejtsük el; ekkor még a 60 évek végét és a 70 évek elejét írtuk, így kiskölyökként nemcsak a pornót, de még a nudista strandot is csak hírből - tényleg csak hírből – ismertük, és nem is igen tudtuk mi köztük a különbség.
(A pornográfia kérdése külön téma. Mondják, hogy minden olyan emberi megnyilvánulásnak teret kell adni a maga helyén, ami nem okoz konkrét egészségromlást, de hogy ma miért ronthatják, mérgezhetik meg gyermekeinket degeneráltak és gátlástalan kufárok, és miért nem ellenőrizhető ilyen szempontból főleg az internet, az érthetetlen. Mondják azt is, hogy ezek a szabadságjogok hátulütői, amit kénytelenek vagyunk elviselni. Én is mondanék erre valamit, de az már túlmutat egy vidám történet keretein.)

Szóval akkoriban a punciéhségünk lényege, kielégítésének vágyott és persze abban az életkorban- magam és barátaim körében - egyetlen elképzelhető módja az volt, hogy lássunk már végre egy „igazi”, „nagy”, „szőrös” pinát.

(Jól jellemzi e korszak prüdériáját Árkus Józsefnek a szépemlékű Parabolában elmesélt története, amelyet Memória, zavar? - Ludas Matyi anatómiája címmel dolgoztam fel világszínvonalú anekdotává.)

Nos - mint rendesen - erről tárgyaltunk, újabb és újabb kutatási fejleményeket egyeztetünk. Pl. halottuk, miszerint valaki az Ecserin, vagy valamelyik vidéki lengyel piacon vett valakitől pult alól egy naptárat, sajnos abban csak cicik vannak, de azért azt is jó lenne kölcsönkérni stb.

Ezeken a konferenciákon gyakran felmerült, sőt általánossá vált az a nézet, hogy ha nagyok leszünk jó lenne nőgyógyásznak lenni, mert az láthatja a legtöbb puncit. Tulajdonképpen emiatt mindenki nőgyógyász akart lenni. Kivéve engem és egyszer ezt bátran meg is mondtam. Néztek rám pajtásaim, mint a hülyére, én pedig elmagyaráztam:
- Én is sok puncit akarok látni, de nem gusztustalan öregeket és betegeket, hanem egészségeseket, csodaszépeket!

És hogy fokozzam a hatást hozzátettem – Tányérpinákat! (Hogy ez mit jelent, ne kérdezzék, máig sem tudom, de tudományos fogalomrendszerünkben és főleg képzeletünkben ez volt a csúcs a női nemi szervek minőségi skáláján).

E bejelentésem után úgy néztem körül, mint Szókratész nézhetett tanítványai körében, mikor nagyon megmondott valami velőset. De sajnos 8-10 éves barátaimnak, egyáltalán nem volt ezekhez a filozófiai dolgokhoz érzékük. Csak annyit mondtak megvetően:
- Mondtam, hogy ez hülye. Ez számtanból, töriből, meg ilyenekből ötös, közben meg gyakorlatiból és tesiből hármas.

Tessék most etikátlanul kiadtam egyik legféltettebb titkomat, amire felnőttként sem vagyok büszke. Lehet, hogy az ilyen bizonyítvány tényleg veleszületett agyi rendellenességre utal?

Mindegy, a lényeg az, hogy e szilárd meggyőződésem miatt nem érdeklődtem komolyabban a nőgyógyászat iránt. Úgy éreztem az azzal járó nyilvánvaló és kézzelfogható előnyöket lerontják az említett tetemes hátrányok.

(Remélem tetszett kedves olvasóimnak ez a kis nosztalgikus gyerekkori történet, a maga naturalizmusával együtt. Egyébként folyt. köv.)

Hogy így történt minden, az ez esetben teljesen biztos, mert személyesen ott voltam.
Saját történetét lejegyezte és hiteleség kedvéért abszolút szókimondó autentikus stílusban az olvasók elé tárja


dr.Bonvy Iván
anekdotiológus

Ha Ön is tanúja volt egy érdekes esetnek, van anekdotája, amit megosztana a Mellékhatás.hu látogatóival, írja meg dr. Bonvy Ivánnak!